2. rész

Park Ho Bin sírva dőlt a párnák közé, míg a legjobb barátja Ilgin dörömbölt az ajtóján, de ez most nem tudta érdekelni... nem rég vesztette el édesapját és édesanyja romokban hever. Nem, nem halt meg az apja, hanem elhagyta őket. Nem rég derült ki számára, hogy fia saját neméhez vonzódik, így kedvesen bemutatta az új családját a réginek, ahol a sokkal tökéletesebbek voltak a gyerekei és a felesége is jóval fiatalabb volt.
-Binnie kérlek nyisd ki az ajtót!-szűrődött be az ajtón Ginnie-hyung hangja.-Nyisd ki vagy betöröm!
Binnie már messziről hallotta csak Hyungja hangját, mivel vágásai sikert értek el. A világosbarna szőnyeget vörös foltok borították, mely a fiatal fiú csuklójából szivárgott. Ahogy betörte az ajtót az idősebbik és meglátta, hogy a sötétben a földön hever a barátja rögtön hívta a mentőket.-Binnie, kérlek maradj velem!
A hangos kiabálásra felfigyelt Hobin anyja is és felrohant megnézni 10 éves fiát és 16 éves barátját, de mikor a lépcsőn látta rohanni fiával karjaiban az idősebbet nagyon megrémült. Sok gondolat futott át az agyán miközben látta, ahogy elhajtanak a fiával (és legjobb barátjával) a mentősök.
-Talán, ha figyeltem volna rá... Talán, ha nem csak magammal foglalkoztam volna... Talán, ha lepleztem volna a fájdalmamat... Talán, ha nem szólok róla Neki... Igen, miatta van ez az egész!-gondolta a fiatal édesanya, miközben már pattant a kocsijába és követte a mentőt.
-Istenem, csak add, hogy túlélje!-szorította egyre jobban a kormányt. Mikor beért a kórházba az idegroncs Ilginnel találta szembe magát, aki már csak bömbölni bírt.-Ilgin!
-Miért nem foglalkoztál vele?! Miért nem vetted észre, hogy szenved?! Miért a búcsúleveléből kellett megtudnom, hogy...?! Doktor úr!-kapta el a csuklóját az említett személynek Ilgin.-Hogy van Park Ho Bin?
-Az a 10 éves fiú...-gondolkozott el az orvos.-sajnálom...
-Nem, nem halhatott meg!-kiáltotta Ilgin, majd berontott a terembe, ahol a legjobb barátját takarták volna le...-Binnie! Kelj már fel az Isten szerelmére! Én vagyok az Ginnie-hyung... kelj már fel!
Mindenki csak lesajnálóan figyelte a fiút, de mikor szájon keresztül kezdte lélegeztetni rájöttek, hogy nem adja fel. pár pillanat múlva a 10 éves fiúra kötött gépek újra csipogni kezdtek.
-Binnie kérlek!-zokogta a másik, mire a gép egyenletes pittyegése kezdett megszűnni, de ekkor fogta a defibrillátort és barátja mellkasára helyezte, majd segítettek neki kiütni.-Tarts ki Binnie... nélküled nem tudok élni! Szeretlek, fontos vagy nekem!
A gépek csipogó hangja ismét folyamatos lett és mindenki csodálattal nézett a 16 éves fiúra, aki szájon csókolta barátját, majd mosolyogva simogatta az arcát.
-Kérlek menj ki!-szólt rá az egyik nővér, mire Kim Il Gin még egy puszit nyomott a legjobb barátja szájára és kiment.
-Él! Él Binnie!-rohanta le az említett fiú édesanyjt Ilgin.
-Ginnie, tudom, hogy figyelnem kellett volna rá!-szorította magához a fiút az édesanya, miközben a könnyeit törölgette.-Ilyen pár szeretnék Binnie mellé!
Kim Il Gin csak mosolygott és nem bírt mást csinálni... most lopta el 6 évvel fiatalabb legjobb barátja első csókját, ami egyben az ő első csókja is volt, de valahogy örül, hogy ő volt az első még ha ezt mások nem is tudják.
-Anyuka, most menj haza és majd szólok amikor jönnöd kell, addig pihenj és szedd össz pár cuccát Binnienek.-mosolygott Ilgin, bár legszívesebben most megverte volna őt és a drágalátos férjét is, hogy miattuk került ilyen állapotba Binnie. A fiatalabb anyja haza is ment, míg Ginnie a kórházban ücsörgött a legjobb barátja és egyben szerelme mellett. Bár Ilgin édesanyja sosem szerette igazán Binniet és a családját, ez Ilgint nem érdekelte és barátkozott a fiúval. Az anyja már beletörődött ebbe, mivel elválaszthatatlanok... és ezt mindenki tudta. Mindenkinek tetszett ez a szoros kötelék és viccelődtek azzal, hogy ők férj és feleség, mivel tényleg úgy viselkedtek. Nem is tagadták, hogy úgy viselkednének, mivel szerintük is így volt. Már minden egyes rezdülését értették egymásnak és ha vitatkoztak persze mindig Ilgin kért bocsánatot jó férjhez méltóan és felesége persze mindig megbocsátott. Ha valaki piszkálta feleségét rögtön a segítségére sietett... aztán, mikor meglátta a 10 éves fiú búcsúlevelét, rögtön feltépte az ajtót és csapot-papot hátrahagyva rohant hozzá.
Bár pár hét múltán hazaengedték Binniet, de Ilgin nem hagyta soha egyedül... néha még az iskolát is ellógta csakhogy figyelhessen rá.
-Kim Il Gin!-hallotta meg anyja rikácsoló hangját.
-Omma?-ment le hozzá unottan.
-Miért lógsz az iskolából?!-tette csípőre a kezét a nő.
-Mi közöd van hozzá? Foglalkozz a saját gyerekeiddel...-pillantott mélyen a nő szemébe, majd vissza vonult a szobájába.-Ez a nő, miért nehezít meg mindent? Csinálja, ahogy szokta... fizesse le a tanárokat és kész-gondolta magában, majd elterült az ágyon és a laptopját kinyitva felhívta Skype-on Binniet.
-Ginnie-hyung!-mosolygott rá a fiatalabb, amint megjelent a kép.
-Szia Kicsim... mi újság?-kérdezte mosolyogva Ilgin.
-Képzeld Hyung... a Choi ikrek megkértek, hogy aludhassanak nálam, így most itt vannak.-mosolyodott el édesen Binnie. Ilginben rögtön felment a pumpa és csak meredt a mosolygó Binniere, majd meglátott két srácot rávetődni.-Minnie, Mickey fejezzé-ah!
Eddig bírta a drága Hyung lecsapta a laptop tetejét és elrohant a legjobb barátja házához, ahol csak berontott és felrohant Binnie szobájába. Ott még mindig az ikrek alatt feküdt a kipirult Hobin, így letépte a két srácot barátjáról, akit magához is szorított.
-Kicsim...-simogatta a fejét Binnienek Ilgin. Hirtelen rontott be Hobin édesanyja, aki csak a megszeppent ikreket nyugtatta, míg az ölelkező fiatalokat nézte.-Jól vagy? Mit csináltak veled?
-Harapdálták a nyakamat...-súgta halkan Hyungja fülébe.-és olyan furcsán jól éreztem magam tőle.
-Semmi baj, de ezt nekik ne mondd...-simogatta Ilgin a fiatalabb fejét.
-Rendben Ginnie-hyung!-húzta magához közelebb Hyungját Binnie, mire Ilgin megérezte az aprócska merevedését a fiatalabbnak.
-Gyere, csinálunk azzal ott lent valamit!-emelte fel a 10 éves fiút Ilgin, majd elcipelte a fürdőbe.